Infektblog

A pivmecillinam, mint régi-új gyógyszer a húgyúti fertőzések kezelésében

Mai megbeszéléseink egyikén egy kedves betegünkkel szóba került a pivmecillinam, mint választható lehetőség a további kezelésében. Betegünk elmesélte, hogy aggodalmat érez a gyógyszer újdonsága miatt, hiszen betegtársaitól hallotta, hogy a pivmecillinam egy új szer. Az alábbi rövid kis írással szeretnénk a pivmecillinamot közérthetően bemutatni:

A pivmecillinam egy régi antibiotikus hatóanyag, amelyet leggyakrabban húgyúti fertőzések kezelésére használtak. A penicillinek csoportjába tartozik, és kifejezetten a Gram-negatív baktériumok ellen bizonyult hatékonynak, például az Escherichia coli ellen, amely a húgyúti fertőzések egy gyakori kórokozója. A szervezetben a pivmecillinam átalakul mecillinam nevű hatóanyaggá, amely a baktériumok sejtfalának felépítését gátolja. Főként enyhe vagy közepesen súlyos húgyúti fertőzések kezelésére vált be, különösen olyan esetekben, amikor más antibiotikumok nem megfelelőek, vagy hosszabb távú profilaxisra volt szükség. Előnye, hogy kevésbé befolyásolja a bélflórát, mint sok egyéb antibiotikus hatóanyag és ritkábban generál rezisztenciát.

Mellékhatásai lehetnek hányinger, hasmenés vagy fejfájás, de ezek kevés kivételes esetet tekintve általában enyhék.

A pivmecillinam története az 1970-es évekre nyúlik vissza, alapvegyülete, a mecillinam, egy speciális penicillin-származék, amelyet a Gram-negatív baktériumok elleni hatékonysága miatt különösen fontosnak tartottak. Az 1970-es években eredetileg a mecillinamot kezdték vizsgálni, és kiderült, hogy kifejezetten hatásos az Escherichia coli és más húgyúti fertőzést okozó baktériumok ellen. A mecillinam azonban gyengén szívódott fel szájon át történő alkalmazás esetén, ezért létrehozták a pivmecillinam nevű módosított formát, amely jobban felszívódik, majd a szervezetben mecillinamra bomlik és kifejti a kívánatos hatást.

A pivmecillinamot elsősorban Kanadában, Európában és a skandináv országokban kezdték használni, ahol a húgyúti fertőzések kezelésének egyik alapvető gyógyszere lett.

Az Egyesült Államokban kevésbé terjedt el, mivel más antibiotikumok, például a fluorokinolonok és a trimetoprim-szulfametoxazol dominálták a kezeléseket, ezek mellett a hatóanyagok mellett alkalmazása világszerte sok régióban feledésbe merült.

Az utóbbi években, az antibiotikum-rezisztencia növekedése miatt a pivmecillinam újra előtérbe került, mivel hatékony alternatívát kínált több rezisztens baktériummal szemben.

A gyógyszer ma már több nemzetközi ajánlás részét képezi az alsó húgyúti fertőzések elsődleges kezelésére, különösen a növekvő fluorokinolon- és cefalosporin-rezisztencia miatt, és a fluorokinolonok gyakori mellékhatásai miatt.

Napjainkban különösen Észak- és Nyugat-Európában széles körben alkalmazott antibiotikum, és egyre többen tekintenek rá fontos fegyverként az antibiotikum-rezisztencia elleni küzdelemben.

(A csatolt közleményben egy 1982-ben készült tanulmány hasonlítja össze a nirofurantoin és a pivmecillinam hatásait, eredményei hosszútávú húgyúti profilaxisban.)

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/6284565/

Intiminfekt rendelő

A krónikus húgyúti fertőzés-gyulladás kezelésének eredményes új megközelítése I. - Dr. Stewart Bundrick

Dr. Stewart Bundrick Louisianai urológus, aki a krónikus húgyúti fertőzések vizsgálatára és kezelésére specializálódott. Megfigyelései szerint krónikus húgyúti panasz akkor alakul ki, ha a kórokozó baktériumok mélyen a hólyag falába ágyazódnak, vagy biofilm réteget hoznak létre, ami megvédi őket az antibiotikumok hatásaitól. Alkalmanként ezek a kórokozók kilépnek a védőrétegből, és a vizeletben úszva újabb hólyagterületekre jutnak el, ahol újabb falszegmentet fertőznek, ezáltal fenntartva a krónikus infekciót. Megfigyelése szerint ez az oka annak, hogy az akut fertőzésekre alkalmazott rövidtávú antibiotikum kezelések hatástalanok a fertőzés krónikussá válása és visszatérő jellege ellen. Ennek oka az, hogy az antibiotikumok nem hatolnak be megfelelő mértékben a hólyag falának sejtjeibe vagy a biofilm rétegbe, ezáltal a kórokozók túlélik az antibiotikum adást, így a fertőzés tovább, akár éveken, évtizedeken át fennmarad.

Dr. Bundrick elve az, hogy betegeit több hónapig, vagy akár 1 évig antibiotikum kezelés alatt tarja, hogy a hatóanyagok minden alkalommal képesek legyen elpusztítani a felszabaduló kórokozókat, emellett a hólyag fali hámsejtjei folyamatosan leválnak, újulnak, "vedlenek", és az alattuk keletkező új rétegek így már nem válnak érintetté a fertőzéssel szemben. Megfigyelései szerint 6-12 hónapig, esetenként hosszabb ideig tart, amíg a hólyag képes befejezni ezt a megújulási ciklust, amit az antibiotikum kezeléssel végig kísérve a betegséget gyógyítani van lehetőség.

Dr. Bundrick munkáját uro-onkológiai irányú érdeklődéssel kezdte meg, azonban 20 évvel ezelőtt egy tartós húgyúti gyulladásban szenvedő nőbeteggel történt találkozást követően érdeklődési területe a krónikus húgyúti fertőzések felé fordult. Elmondása szerint amikor először jelentkezett betege, húgyúti fertőzés tüneteivel, pozitív vizelettenyésztéssel, a szokásos rövid távú antibiotikum kezeléssel látta el a szakmai szabályoknak megfelelően. A beteg kezdetben jobban érezte magát, majd a kezelést követően tünetei fokozatosan visszatértek, ezért ismét megjelent a klinikán. Az ismételt tenyésztés ugyanazt a kórokozót mutatta ki, ezért Dr. Bundrick ekkor már 1 hónap, majd a beteg ismételt visszatérése után 3 hónap antibiotikum terápiát javasolt a visszatérő fájdalmas tünetekre. Bevallása szerint ez volt az első eset, amikor a folyamatosan kitenyésző azonos kórokozó és a visszatérő húgyúti fájdalmak mellett felmerült benne, hogy ez nem egy visszatérő, hanem egy krónikus állapot, amit a rövidebb antibiotikum kezelések során nem sikerül felszámolni. Mindezek alapján elvei szerint az interstíciális cisztitisznek diagnosztizált és kezelt tünetegyüttes valójában rosszul kivizsgált és kezelt húgyúti gyulladást takar. Kezelési protokollja az, hogy hosszú távú antibiotikum terápiát javasol azoknak a betegeknek, akik visszatérő, vagy folyamatosan fennálló húgyúti tüneteket tapasztalnak. A kezelési elvet molekuláris módszereken alapuló vizsgálatok elvégzésével (MicroGen DX DNS alapú kórokozó kimutatás), kórokozó kimutatással támasztja alá és erősíti meg, de pozitív eredmények hiányában a beteg tünetei határozzák meg a kezelés indítását. A leggyakoribb baktériumok, melyeket vizsgálatai során izolál:

• E.coli
• Enterococcus
• Klebsiella
• Pseudomonas
• Proteus

Ha a molekuláris vizsgálatok során a tesztek több baktériumot is kimutatnak, az Enterococcusra és az úgynevezett Gram negatív baktériumokra fókuszál a kezelés megkezdésekor. A célzottan választott gyógyszerek kombinációjának összeállítása általában a beteg toleranciáján múlik. A vizsgálatai során igyekszik odafigyelni arra, hogy sikeresen el tudja különíteni, hogy visszatérő esetben mindenképpen krónikus infekcióról van-e szó, a beteginterjú során a tünetek fennállásának időtartamára, a tünetek jellegére koncentrál. Amikor a kezelés mérlegelésére sor kerül, Dr. Bundrick úgy véli, irányadóbbak a páciens anamnesztikus adatai, tünetei, mint a vizsgálati eredményei. Betegeivel minden vizit során részletesen átbeszélik a tünetek gyakoriságát, sürgető jellegét, a fájdalom mértékét, hogy ezáltal a tünetek alapján követhesse nyomon a beteg állapotának alakulását. Számos betege egy éven belül gyógyult állapotban fejezi be kezelését, sokan mások a terápiát követően éveken át profiltaktikus antibiotikum kezelést igényelnek a tünetek visszatérése ellen. Megfigyelése szerint az idősebb korosztály, valamint a hosszú éves, vagy évtizedes előzményekkel rendelkező betegek kezelésének sikeressége sajnos kisebb arányú.

Ha betege tünetei 3 hónapon belül nem kezdenek változni, enyhülni, abban az esetben jön szóba gyakorlata szerint a gyógyszerváltás. Ha a betegek eljutnak a 3 hónapos tünetmentesség állapotáig, akkor veti fel a gyógyszeres kezelés teljes leállítását, amennyiben a tünetek ezt követően recidiválnak, az előzőleg hatásos kezelés folytatása mellett dönt. Dr. Bundrick megfigyelései szerint a legtöbb beteg meglepően jól tolerálja a hosszú távú kezelést, és a potenciálisan felmerülő, fontos mellékhatásoknak a C. difficile infekciót illetve a mozgásszervi mellékhatásokat látja. Gondos figyelmet fordít a megfelelő porbiotikumok alkalmazására a kezelés során. Betegei körében a szájon át szedett antibiotikumok nehéz toleranciája esetén, vagy C.difficile infekció ismétlődése esetén lokális installációkat alkalmaz, melyet minden hólyagürítést követően kell időzíteni (a hólyag ürítését követően a beteg önkatéterezés során a hólyagba antibiotikum tartalmú oldatot juttat). Megfigyelése szerint a rendszeres installációk viszonylagos állandó antibiotikum szintet képesek fenntartani a vizeletben. A másik lehetőség a szájon át szedett antibiotikumok rossz toleranciája esetén az intravénás kezelés, melynek esetén a hosszú távon ismételt szúrások elkerülése érdekében a terápiát kanül beültetését követően valósítja meg a beteg.

Kezelési módszereinek köszönhetően számos, hónapok, évek óta mindennapos fájdalommal, betegsége miatt beszűkült élettérrel élő krónikus húgyúti beteg számára lehetőség nyílik egy teljesebb, sok esetben tünetmentes életre.

liveutifree.com

https://www.arklatexurology.com/our-team/provider/Doctor-Stewart-Bundrick