Krónikus hólyaggyulladás: van gyógymód?

2024.08.16

A Mayo Clinic nevével jelzetten megjelent közlemény tartalma - még ha csak összefoglalóan és felszínesen is tárgyalja a problémát -, nagy reményeket kelt, ami a krónikus hólyaggyulladás kezelési elveinek leendő változását illeti

A világ egyik első magánegészségügyi intézménye, mely a gyógyításban, a kutatásban és az egészségügyi személyzet képzésében is részt vesz, valamint saját tudományos folyóirattal rendelkezik, közleményében felhívja a figyelmet a krónikus hólyaggyulladás hátterében meghúzódó kórokozó felderítésének fontosságára,  forszírozza az oki kezelést, melyet 6-tól akár 24 hónapon át történő antibiotikum adással javasol megvalósítani akkor is, ha a kórokozót nem sikerül izolálni

A közlemény első része a nők krónikus hólyagfertőzésekre (és itt már fertőzésnek is nevezi!!) mutatott nagyobb fogékonyságának okait, és a lehetséges teendőket tárgyalja. Elmondja, hogy a hólyagfertőzés a húgyúti fertőzések (UTI) egy altípusa, ami krónikusnak tekintendő abban az esetben is, ha 6 hónapon belül 2 vagy több hólyagfertőzés epizód jelentkezik, vagy 12 hónap leforgása alatt 3 vagy több epizód jellemző. Számos faktor felelhet a nagyobb fogékonyságért, említve a következőket:

- vesekő vagy hólyag kövek

- a szexuális aktus során a húgycső bemenetébe kerülő baktériumok

- a menopausa megváltozott ösztrogén szintje

- a húgyúti traktus anatómiai vagy funkcionális eltérései

- veleszületett hajlam és fogékonyság a hólyagfertőzésekre (valószínűleg az egyik legfontosabb, ma még részletesen nem átlátott tényező)

Az alkalmazott tesztek között a cikk elsőként említi a kórokozók, baktériumok kimutatására irányuló vizsgálatokat, a húgycső és a hólyag tükrözését és a képalkotó vizsgálatokat. A kezelés elsődleges célja a kiváltó ok kezelése, célzottan, ha ez lehetséges. 

Ha sikertelen az ok kimutatására végzett törekvés, az esetben IS alkalmazandók az alábbiak:

- kisdózisú antibiotikum kezelés, legalább 6 hónapig, de akár 2 éven át

- intermittáló, vagy a beteg saját kezdeményezése alapján irányított antibiotikumterápia - például 1-1 antibiotikum dózis alkalmazása szexuális együttlét után, VAGY a húgyúti fertőzés tüneteinek első jeleinél azonnali antibiotikum terápia kezdése (ami feltételezi, hogy a beteg el van látva készítménnyel szükség esetére!)

- hüvelyi ösztrogén terpia, amennyiben menopausaban az ösztrogénhiány jelei mutatkoznak a hüvelyben

Egyes szakértők véleménye szerint az alábbi életmódbeli változások segíthetik a hólyagfertőzésre mutatott fogékonyságot, rizikót:

- bő folyadékfogyasztás (elsősorban víz formájában), a húgyútak átmosásának segítésére

- gyakori vizeletürítés, már kisebb inger esetén is

- a higiénés intézkedésekre való fokozott odafigyelés, elsősorban: megfelelő irányú törlés

- áztató fürdés helyett zuhanyzás

- a hüvelybemenet és a végbélnyílás körüli bőrterület napi szinten történő óvatos szappanos, bő vizes lemosása

- az egyén számára ideálisabb fogamzásgátló eszköz megválasztása (spermicid gélek, vegyszerek, hüvelyi eszközök mellőzése)

- szexuális együttlétet követően mielőbbi hólyagürítés

- a genitális területen kerülni célszerű az intim dezodorok, illatosított termékek használatát

A közlemény záró mondata felhívja a figyelmet arra, hogy egyes tanulmányok szerint a tőzegáfonya-készítmények segíthetnek a húgyúti infekció megelőzésében, de ezt bizonyító egyértelmű tudományos adatok nem állnak rendelkezésre! A tőzegáfonya nem gyógyítja meg a húgyúti infekciót!

A közlemény fontos üzenete első lépés egy új korszak nyitásához azon betegek és ellátó orvosaik számára, akik a hosszútávú antibiotikum kezelés szükségességét és működőképességét már belátták és alkalmazzák, és visszaigazolást adnak azok számára, akik a hosszútávú antibiotikum alkalmazás miatt "boszorkányüldözésben" végzik munkájukat vagy töltik mindennapjaikat, legyen szó a gyógyszereit éppen patikában kiváltó betegről, vagy a gyógyszereket felíró orvosról.  

Az oki kezelés fontosságának kiemelése, a figyelem felhívása a baktériumok szerepére, és a hosszútávú antibiotikum kezelés akár empirikusan, a kórokozó ismerete nélkül történő javaslata a szemlélet olyan fontos változásait jelzi, amelyek meghatározóak ahhoz, hogy a szörnyű tünetektől szenvedő betegek a jövőben több ellátóhelyen és előbb juthassanak az életminőségüket javító, megváltoztató terpiás javaslatokhoz. 

Mindez óriási előrelépés lenne abból kiindulva, hogy jelenleg Magyarországon a szomorú és tudománytalan mindennapos orvosi szemlélet az, hogy ilyen betegség nem is létezik. 

Az eredeti cikk szerzője Tatnai Burnett, MD.


Intiminfekt rendelő